Minden ami itt következik, a saját személyes meggyőződésem

Published by Kati64 on

Ne higgyétek el nekem, csak akkor, ha a magatok számára is igaznak gondoljátok, vagy ha egyezik a ti saját tapasztalatotokkal!

Mostanra legtöbben megtanultuk, hogy minden energia, a testünk is. A fizikai testünk gyakorlatilag egy lenyűgöző energia átalakító rendszer. A napfényből, a táplálékból, a környezetből stb. energiát vesz fel és alakít át a maga számára, hogy működtesse a szerveinket. Ez az átalakított energia normál esetben különböző energiacsatornákon keresztül akadálytalanul áramlik a testben, és ellátja a szerveket a működéshez szükséges „táplálékkal”.

Amikor az energia valahol nem tud egyenletesen áramlani, blokkok jönnek létre, az energia feltolul, nem jut a megfelelő helyre, energia hiány vagy energia többlet alakul ki, és ha ez az állapot tartósan fenn áll, betegségeket okozhat. A fizikai testen megjelenő blokkok azonban nem véletlenszerűen keletkeznek.

Ahogyan rengetegszer hallotuk már, mi nem csak a fizikai testből állunk, hanem gondolatokból, és érzelmekből is. A test, a lélek ( érzelmek) és a szellem ( gondolatok) pedig szoros kölcsönhatásban áll egymással.

Gyakran előfordul azonban, hogy az érzelmek és a gondolatok összeütköznek! Mást akar a szív, mást követelnek az őszinte érzelmek, és mást mond a racionális elme, az erkölcs, a kötelességtudat stb. A racionális elme képes meggátolni, hogy azt tegyük amit a szív követel, de nem képes elérni,hogy ne azt érezzük amit érzünk, és ne arra vággyunk amire valóban vágyunk. A test pedig tanácstalanul megtorpan és nem tudja hova vigyen energiát, így az energiaáramlása eltorzul, és a test megbetegszik.

Az így keletkező blokk nem csak a fizikai testben okoz zűrt, hanem a mindannapok történéseiben is. Amíg az ész és a szív nincs egységben, amíg nem értenek egyet tökéletesen, addig olyanok vagyunk mint a lovaskocsi ami elé is és mögé is kötöttek egy lovat, akik ellentétes irányba húzzák a szekeret.

A szekér persze így nem halad sehova.

Ezért van, hogy minden blokk oldásának első lépése, hogy ezt az ellentmondást megkeressük és feloldjuk magunkban. . A Tarot segítségével meg tudjuk keresni azt a lehetőséget, amivel az eszünk és a szívünk is azonosulni tud, és ezután a Reiki segítségével fel tudjuk oldani a keletkezett blokkokat, melyek így nem fognak újra létrejönni, hiszen harmónia alakult ki bennünk.

Egy 180 perces személyes találkozás alkalmával, zavartalan  körülmények között tudunk közösen dolgozni ennek érdekében.

Szeretettel:

Kati <3

Categories: Uncategorized

0 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük