Az idő múlásáról

Ti hogy élitek meg?

A szépség, a fiatalság, a teherbírás – ezek minden évszázadban kincsnek számítottak.
Ma már úgy érzem, veszélyesen túlértékelődtek.

Ránk, nőkre ez különösen nagy teherként nehezedik. Az utóbbi évtizedekben, ha valaki nem fiatal, nem szép, nem überszexi, szinte láthatatlanná válik egy idő után.

Pedig az idő nem kímél meg senkit – anyám mindig azt mondta:
„Aki nem hal meg fiatalon, az megöregszik.” 😀

Az első plusz kilók. Az első ősz hajszál.
A pillanat, amikor valaki, aki tetszene, egyszerűen nem vesz észre.
Az első „csókolom”.
A felismerés, hogy már senki nem fordul meg utánam az utcán. Láthatatlan lettem.

Aztán egyszer csak reggel arra ébredek, hogy fáj a derekam.
Már csak emlék, hogy 20 kilométert gyalogoltam, és még jól is esett.

A munkában elértem, amit szerettem volna – nincs miért hajtani tovább.
A pillanat, amikor ráébredek: én vagyok a legidősebb a kollégák között.
A gyerekek felnőttek, messze mentek. Közeleg a nyugdíj…

És közben belül:
stabilitást, belső békét, erőt és önbizalmat érzek.
Ez az állapot sok belső munka eredménye – és nem adnám semmiért.
Semmi pénzért nem kezdeném újra elölről.

Ti hol tartotok ebben a folyamatban?
Hogy tudjátok feldolgozni az elkerülhetetlent?
Tagadjátok? Elfogadjátok? Meg tudjátok élni természetesen?
Mi ad értelmet az újabb életszakasznak?

És amikor látjátok a szüleiteket – már nem ők segítenek, hanem ők szorulnak segítségre –
érzitek, hogy a puszta jelenlétük is mekkora érték?

Vajon tudjuk-e, érezzük-e, hogy ebben a folyamatban nem vagyunk egyedül?
Van kivel beszélni róla?

Engem bármikor megtalálsz, ha megosztanád min mégy keresztül, és a kártyák útmutatását szeretnéd kérni, vagy ha kimerültél és egy kis energiára van szükséged, hogy lendületben tudj maradni 🙂

Szeretettel:
Kati ❤️