A szorongás- és ami mögötte van

Ha visszamehetnék az időben, a fiatal önmagamhoz, csak egy dolgot dobnék ki az életemből: a szorongást.
Féltem szinte mindentől. A tanároktól, az osztálytársaktól, a rovaroktól. Később a főnökeimtől, mások véleményétől, az orvosoktól, a kihívásoktól, a nyilvános megszólalásoktól… és még sorolhatnám.
Volt, hogy annyira rettegtem a hétfő reggeltől, hogy csak gyógyszerrel tudtam megnyugodni. Egy hajszál választott el a pánikbetegségtől.
És így telt el negyven év, mire rájöttem: elég. Ideje kijönni ebből a láthatatlan börtönből.

Miért szorongunk?

A szorongásnak mindig vannak gyökerei. Gyerekkori parancsok, mint a „ne sírj”, „ne beszélj vissza”, „légy jó kislány/kisfiú”. Ezek olyan kis magok, amikből később félelemerdő nő.

Aztán ott a teljesítménykényszer: „ne hibázz, legyél tökéletes”. És a világ diktálta tempó, ahol folyton másokhoz mérjük magunkat.
Végül ott találjuk magunkat egy láthatatlan ketrecben: kívülről minden rendben látszik, belül meg állandó készenléti állapotban élünk, tele „és mi lesz, ha…?” gondolatokkal.

Hogyan lehet kijönni belőle?

Tudatosítás
Megtanultam különbséget tenni aközött, ami én vagyok, és aközött, ami a szorongás. Gyakorlással létre lehet hozni egy távolságot, egy védett teret a kettő között. Ebben a térben nyugszik meg az elme.
Itt lehet megállítani a negatív spirált még mielőtt elsodor, és az eddigi életem minden fájdalmas emléke feléled. Így ma már nem zokogok azon negyvenévesen, hogy elsőben Pistike csúnyán nézett rám. (Őszintén, ki emlékszik már Pistikére?)

Az elme olyan, mint egy videókamera. Arra fókuszál, amire irányítjuk.
Ha hajléktalanokról akarunk filmet készíteni, mindenhol őket fogjuk látni az utcán. Ha viszont egy új filmet forgatunk – mondjuk a mindenen áttörő életről –, akkor a fűszálat vesszük észre a betonrengetegben.
A szorongás is ilyen: attól nő, hogy mindig ráirányítjuk a kamerát. Szerencsénkre bármikor dönthetünk úgy, hogy másik filmet készítünk.

Ahogy Will Smith mondja a fiának a filmben:
„…és akkor rájöttem, magunk teremtjük a félelmet. A félelemnek egyetlen lakóhelye van, a jövőbe tekintő gondolatunk. Amitől félünk, üres fantáziálás. Olyan dolog, ami nem létezik az adott pillanatban, ami nincs, és ha nem akarjuk, nem is lesz. Tehát a félelem csak elmezavar, Kitai. Nem tévesztendő össze a veszéllyel! A veszély az valóságos. A félelem az rajtunk múlik.”

És tényleg: a szorongás mindig a képzeletbeli jövőhöz kötődik, sosem a most-hoz.

Légzés és jelenlét
A legegyszerűbb és legősibb eszköz: a légzés.
Amikor az indokolatlan veszélyérzettől a szíven zakatolni kezd, csak megállok és lélegzem. Belégzés. Kilégzés. És újra. Finoman, lassan, könnyedén.
Ez olyan, mintha visszatérnék a testembe – és a test mindig a jelenben van. A szorongás csak a jövőben él, ott viszont nincs test, csak a félelem soha valóra nem váló képei.

Energetikai tisztítás
Figyelj meg egy villanykörtét. Összeköttetésben van valami magasabb minőséggel. És amikor felkapcsolod, a sötétség egyszerűen eltűnik.
A lámpa nem vitatkozik az árnyékkal, nem foglalkozik vele – csak világít. Ez a természete.

Pontosan így működik bennünk is a magasabb minőségű, magas rezgésű energia. Mindig elérhető. Csak „fel kell kapcsolni” belül a lámpát – egy meditációval, egy Reiki-kezeléssel, vagy egyszerűen azzal, hogy behívjuk a fényt. És amikor a fény megjelenik, a szorongás árnyékai maguktól eltűnnek.

És van itt még valami: minden pozitív érzelem tudatos átélése – hála, szeretet, derű – biokémiailag is lehetetlenné teszi a szorongást. A két dolog egyszerűen nem fér meg egymás mellett. Ha a fény jelen van, az árnyék eltűnik.

Új hitrendszerek
Rájöttem, hogy a szorongás egyik legnagyobb hazugsága az volt: „nincs választásod.”
Pedig mindig van.
Megtanultam másként gondolkodni. A jövő nem egy kész forgatókönyv, hanem egy üres vászon, amire most festek, és én szép képeket akarok festeni rá.Önbizalmat, szeretetteljes kapcsolatokat, belső békét, biztonságot.

Segítség és közösség
És végül: nem kell egyedül csinálni.
Én is akkor léptem előre igazán, amikor megengedtem magamnak, hogy kérjek és kapjak segítséget. Barátoktól, közösségtől, tanácsadótól.
Mert ha kimondod, mi bánt, a szorongás rögtön veszít az erejéből. Az árnyékok mindig kisebbek, ha fény vetül rájuk.

A legfontosabb üzenet

A szorongás nem te vagy. Soha nem is voltál.
A szorongás csak egy árnyék, amitől el lehet fordulni a fény felé.

És van még egy titkos fegyver: a humor.
Nevetés közben lehetetlen szorongani – próbáld csak ki!
Ahogy Paul Éluard írta:
„Nevettesd meg a rendületlent,
Még ha kőből való is,
Összeomlik.”

Pontosan így omlik össze a szorongás is, ha egy jókor jött nevetéssel oldod.

Amikor megtapasztalod, milyen szabadon lélegezni – rájössz: a szabadság mindig is benned volt. Csak ki kellett nyitni az ajtót.