Gondolatok a Karmáról

Minap szóbakerült csoportban a Karma kérdése.

Gondoltam ez megér egy külön posztot, és leírhatom itt is, ami régóta foglalkoztat ezügyben.

Szerintem:

A nagy rendszerek összevegyítése mindig zűrzavart okoz. Kb. mint a vaníliás cukor a gyulyáslevesben. A hindu, a buddhista és a keresztény stb. tanítások összevegyítése is emészthetetlen összevisszaságot fog eredményezni.

A karma a keleti filozófiákból – néhány más elemmel együtt – eredeti rendszeréből kiragadott fogalom, mely a saját rendszerén kívül gyakran értelmeződik félre. Lebutítva kb. annyit jelent, hogy mindennek következménye van, a legapróbb dolognak is, és a múltbeli életeinkben hozott döntések és tettek végeláthatatlan sorának a következménye a jelenünk. Ennek következtében születtünk pl magyar nőnek, ez az érett karma, nem lehet megváltoztatni.

Van olyan része a karmának amire a jővőre nézve még hatni tudunk jócselekedetekkel pl, vagy ha megtisztítjuk a tudatot, ha megismerjük a tanításokat, ha mély együttérzést fejlesztünk ki és ha megismerjük a tudat a valódi természetét. Így lehet pl., hogy a mostaninál szerencsésebb újjászületésre tehetünk szert, vagy enyhíthetünk a tudás segítségével, amire szert tettünk, a jövőbeli szenvedésünkön. Akár szerencsétlen események is elkerülhetővé válnak általa, mert pl nem öljük meg felebarátunkat féltékenységből és így elkerüljük a börtönt.

Ha idekeverjük a keresztény világrendből levezetett ezoterikus fogalmat, a vállalt sorsfeladatot, akkor a felszínen jól elleszünk, mert ebben a szemléletben is mindennek következménye van, de ha mélyre akarunk ásni össze fogunk zavarodni, mert a kettőnek nincs egymáshoz köze és a vaníliás cukor ehetetlenné teszi a gyulyáslevest. Ezért ha igazán elköteleződünk a spirituális úton érdemes EGY rendszert választani és ott mélyre ásni. Ahogy Kassai Lajos mondta egy interjúban: a víz 200méter mélyen van. Nem fogjuk elérni ha kétszáz helyen ásunk egy méter mélyre, csakis akkor, ha egy helyen kétszáz méter mélyre ásunk.

Ezért annak látom értelmét, ha egy fogalmat mindig a saját eredeti rendszerén belül értünk meg először, és aztán nézzük meg a mi világképünkben van-e egyáltalán helye, és ha igen hol van, hogyan tapasztaljuk mi magunk a működését, hogyan érezzük mi magunk sajátmagunkon a saját életünkben a hatását, van-e jelentősége, értelme a mi számunkra.

Egy ponton túl választanunk kell.

Katolikus misén nem mantrázhatjuk az Om mani padme hung-ot, és Buddhista szertartáson nem szoktuk a Miatyánkot imádkozni. Nem azért mert nem lehet, hanem mert semmi értelme..

Ha biztosan nem akarunk eltévedni és egyik rendszer sem a mienk, mégis javítanánk a helyzetünkön és boldogok akarunk lenni, akkor az a legjobb ha együttérzéssel és valódi, ítélkezésmentes szeretettel igyekszünk élni, mert ez mindenütt mindennek az alapja.

Szeretettel: Kati <3